2022. ápr. 28. Csipkerózsika életmeséje
Emlékszel még Csipkerózsika történetére? A királylány száz évig durmol, mire megérkezik az a bizonyos királyfi, akinek a csókjától felébred, és végre rátalál a felhőtlen boldogság. Mindeközben ő mit sem változott, hamvas és üde, ott folytatja az életét, ahol száz évvel ezelőtt abbahagyta.
Felnőtt fejjel tudjuk, hogy ez lehetetlen, időközben Csipkerózsika és a királyfi is megöregszik, mégis sokszor előfordul az életünkben, hogy a halhatatlanság, örökkévalóság illúziójába ringatjuk magunkat. Azt gondoljuk, hogy olyan hosszú az élet, majdcsak egyszer jóra fordulnak a dolgok. Ezért várunk, valamire-valakire várunk.
- Várunk arra, hogy valaki más megváltozzon;
- várunk arra, hogy a körülmények jobbra forduljanak;
- várunk arra, hogy végezzünk a kötelességeinkkel, amikről azt gondoljuk, hogy igazolják a várakozásunkat (pl.: megvárom, míg felnőnek a gyerekek);
- várunk arra, hogy elég tudást halmozzunk fel, ezért elvégzünk 3 egyetemet és 8 továbbképzést, mert azt gondoljuk, az majd megadja a szükséges önbizalmat;
- várunk arra, hogy jöjjön már a nyári szabadság és az alatt a 2 hét alatt próbáljuk bepótolni mindazt, ami egész évben hiányzik az életünkből…
Szóval várakozunk és közben nem cselekszünk. Pedig minél tovább várakozol, a cél, annál homályosabban látszik. A cselekvés hozza meg az erőt, a hitet, az önbizalmat, hogy képes vagy rá, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondoltad volna.
Sokan élnek ehhez hasonló önbecsapáson alapuló sorskönyvvel, de van belőle kivezető út, mert a korlátaink nagy része képzeletünk szüleménye.
Te melyik szerepet játszod az életmesédben?